2006-08-30

DT teszt 3

A heti 3 dt lehetőség valójában azt jelenti, hogy ha tényleg ki akarom használni, akkor mindig ugyanazokon a napokon kell játszani egyet, pl hétfő-kedd-szerda, mert ha egyet csúszom, következő héten már kénytelen vagyok ugyanannyit. Heti 3 nap meló, nem rossz.
.
A mai nap hamar rámentem a hot volume papírok 2min/1nap, 5min/2nap és 1nap/6havi chartjaira, és gyorsan kifigyeltem vagy 5-10 olyat, aki épp egy határozott kitörést csinál, amit rögtön egy kis oldalazással kezd. Ezekbe szálltam be 30-90 perccel nyitás után, nagyokat nyertem, kicsiket vesztettem, pedig a kezdeti kockázat olykor elég magas volt. A reggeli rohanást hasznos dolog elkapni, de az ebben található pihenők nem valami szűkek, kényelmesek vagy szépek... Házi feladat kiválasztani a legszebbet, és arra az egyre rámenni. Ha kistoppol, 1 órát dolgoztam, ha nem, 3-at. 8 pozíció átlaga ma +4,5% volt, ami 6x akkora, mint az előző két nap délutáni tesztjeinek eredménye. A legrosszabb bolt nullszaldósra sikerült, a legjobb +27%-ot hozott volna. Ezek optimális játék mellett értendő számok, de a valós eredmények se sokkal rosszabbak. De 8 játékpozira nem vigyázok annyira, mint majd arra az Egyre. Ráadásul közben keresem az újabb belépőket, tesztelek ezerrel. Úgyhogy az elmélet számít. Ha ugyanúgy tesztelnék, ahogy játszani fogok, napi 1 pozi miatt a monitorra tapadnék, jövő ilyenkor se lenne statisztikám a lehetőségekről. De még holnap is tesztelek, ugyanezt fogom csinálni, csak egyre jobban tudom, mit is keresek.
.
A legszebb belépőt adó papír hozta a legtöbb pénzt szerencsére, UEPS:
A másik kedvencem sokkal konzervatívabban viselkedett, nem is volt ilyen bőkezű, QLGC:

DT teszt 2

Álmosító volt ma tesztelni, talán élettani okai vannak, talán csak nem volt kedvem ugyanazt csinálni, mint tegnap, keresgélni a több száz grafikon között a néhány szépet, játékpénzért. Bele is aludtam a piac közepén, lemaradtam az ebédidős punnyadásban szokásos beszűkülésekről, de aztán összeszedtem magam, és találtam szép dolgokat. Ideálisan megjátszva őket megint átlag 0,7% eredmény jött ki, a 4x tőkével, ami nem túl erős, de legalább pozitív. A legjobb eredményt a VIP hozta:

Holnapra új keresést agyaltam ki: egyrészt a $17-34 tartományban maradok, mert az olcsóbb papírok sokan vannak, nagyobbakat mozognak (%), és jobban be tudom osztani rájuk a pénzt. Tehát pl 10ezer dollárból 55 dolláros papírt csak 5500-ért tudok venni, 4500 parlagon hever. Lehet, hogy később feljebb viszem a limitet, de egyelőre túl sok a papír, amit néznem kell.
.
A %-os napon belüli elmozdulás helyett inkább a hot volume listát figyelem holnap, ami az átlagosnál jóval nagyobb aktivitást jelzi. Ezek az igazi kitörések, hír-reakciók, amik több hullámban fognak lezajlani, érdemes őket figyelni. Ilyet az IB tud, az SC nem.
.
Ha ezt a listát kivégeztem, ne unatkozzak, csináltam egy másikat SC-szal, ami az elmúlt 2nap 3%-ot meghaladó volatilitású $17-34 papírjait tartalmazza, 500k átlag forgalom felett. Ezek sokan vannak, de ki lehet szúrni a nagyon szép intraday beszűküléseket, amiknek a zászlórúdja például tegnap volt, ezért a mai hot papírok listáján nem találom meg őket. Ebéd után törnek ki mondjuk, és akkor én már résen lehetek.
.
Ezen kívül egy régebbi swing házi feladatot is előveszek, ha lesz időm piac előtt: az erős bikák és medvék bázisait ugyanígy szemrevételezéssel összeírom, és csak figyelnem kell, melyik készül épp kitörni. A trend felismerését az ADX(42) +DI -DI vonalaival végzem, olyanokat keresek, ahol a két voanl 30%-ban eltér egymástól. Itt nem biztos, hogy ragaszkodni fogok a $17-34-hez, ebből nem lesz olyan sok.

2006-08-29

DT teszt 1

Ma csak szimuláltam, paper trading, day trade.
Egy órával nyitás után stockcharts-szal rákerestem a papírokra, amik közül kiválasztanám a legszebbeket. Ár $17 felett, forgalom min 400k, átlag forg min 500k, min +1% vagy -1% teljesítmény zárás óta. Fél óránként 100k-val növeltem az elvárt forgalmat, f8-ra elérte az 1milliót. Mindig kb 100 emelkedő és 50 eső papírt találtam így, egy erős emelkedő napon (olaj meg esett erősen). A miniatúrákból kinéztem aki szép, és ha tényleg, beállítottam rájuk a stop entry-ket. Rengeteg munka volt 25 pozit levezényelni, és az átlag teljesítmény 0-ra jött ki. Ha a csúnyábbakba nem szálltam volna be, és kicsit gyakrabban állítgattam volna stopot (élőben csak egy pozim lesz, több időm marad kiválasztani és menedzselni is), akkor +0,7% az átlagos teljesítménye a maradék 17 pozinak. A legnagyobb nyerő 4%, a legnagyobb vesztő -2%. Még pár napig csak tesztelek, és ha jól megy, kipróbálom élesben is. Az emelkedő nap ellenére a legjobban a shortok teljesítettek, pl. SLB, NE.
Sok a NYSE, kevés a NASDAQ a pozik között. Sok az elmaradt ígéret, elvérzett kitörés, pl: WYE.

2006-08-28

Minek day trade?

Reggelenként a részvények kulturálatlanul mozognak, éjszakára nem szívesen tartom meg őket. Pedig az USA törvényei erre próbálnak rávenni, amíg nincs 25.000 usd-m. Heti 3 day trade engedélyezett. Ez roppant kevés, de majdnem dupla tőkeáttét jár hozzá. A swing, azaz több napig tartó pozíció magában hordozza a réssel nyitás veszélyét, még ha tudjuk is, hogy nem lesz jelentésnap közben. Lehet bármi más hír, ami miatt piaci időn kívül megváltoznak az erőviszonyok, mikor nincs érvényben stop megbízásunk. Ezen lehetne segíteni például portfólió menedzsmenttel, tehát sokféle papír tartásával, vagy hosszabb távon kereskedéssel, hogy az egy-egy rés meg se kottyanjon nekünk, vagy fundamentális analízissel, mikor úgy érezzük, egy papír nem annyit ér, amennyiért el lehet adni, hanem sokkal többet, mert a cég erős, ami mögötte van. A PM-hez sok pénz kell, hogy sok papírt tudjak venni. Kilőve. Hosszabb táv nekem unalmas, és nagyobb hasznot várok egy pörgősebb stratégiától. Kilőve. A fundához nem értek, és nem is érdekel annyira, nem hiszem, hogy okosabbá válhatok néhány interneten elérhető cikkből, mint a Wall Street elemzői és brókerei az exkluzív információkból. Ha valami kiderül, a piac egyből reagál, nekem meg csak meg kell tanulni olvasni a kötésekből. Ez a technikai elemzés lényege.

Így nekem marad a heti 3 darab igazi day trade, és 30 másik, fejben. Tanulni abból is lehet. A brókerem meg segít a fejben kereskedést is ugyanúgy lebonyolítani, mint az igazit. Másfél éve csak tanulok és kisérletezgetek, néha meggazdagszom, néha elszegényedem, de ha úgy érzem, közelebb kerülök a céljaimhoz, nem sajnálom az időt és a pénzt.

Minek részvény?

Ez jutott először eszembe, nem is tudtam, hogy van más is. Egy csomó mindenről most se tudok, vagy nem akarok tudni. Határidős indexek, devizák, olaj, hátasló, radír, kötvények. Ezeket akármeddig nézem, nem látok rajtuk túl sok érdekeset. Néha igen, de nem jövök rá, hogyan keressek vele pénzt tartósan. Valószínűleg nem érdekel eléggé ahhoz, hogy beleássam magam. Sokkal nagyobb tőke kéne ahhoz, hogy normális kockázattal rámehessek ilyen eszközökre. Meg más stílust kell kialakítani, nincs okom rá. Igaz, korlátlanul lehet rajtuk daytradelni, de ritkán találok rajtuk kis kockázatú tuti belépőt. Egy merő várakozás lenne az életem, vagy csúnya helyeken is be kéne szállnom, ami gyilkos.

A részvények sokan vannak, mindenfélét talál az ember a piacon. A keresgélés sokáig tarthat, de ha utána egy használható eszközt találunk, az megéri a ráfordított időt. A legszebbet, a legkisebb kockázattal legnagyobb haszonnal kecsegtetőt keresem.

Minek kereskedni?

Mindig is szerettem a földi javakat. Hogy lehet ezekhez hozzájutni? Eleinte úgy, ha másoknak örömet szerzek pénzért. Ezt hívom munkának. Bejárok egy helyre, egész nap ott vagyok, és elviselek mindent, mert hó végén kapok egy összeget, amiből megélek a szüleim nélkül is. Ezt csináltam egy ideig, jó érzés függetlenné válni. Aztán elég hamar a munkahelyemtől is függetlenedni akartam, elkezdtem ugyanezt vállalkozóként csinálni. Aztán megfigyeltem, hogy így is nagyon ki vagyok szolgáltatva a megbízóimnak, ami még mindig nem a függetlenség. Ráadásul nem szeretnek fizetni, állandóan rugdosni kell őket, ami egy másik szakma. A munkámba meg beleszólnak. Nem jó dolgok ezek. Közben lett annyi pénzem, hogy már ne legyen mindegy, hol tartom. Azt akartam, hogy a pénzem egyre többet dolgozzon helyettem, és egyszercsak eltartson. A munkámat meg hobbiból csinálni, saját magamnak. Olyan házat tervezni és építeni, amilyen nekem tetszik. Mert ez a szakmám. Aztán megveszi, akinek hasonló az ízlése. Vagy megtartom. Tök mindegy. Aprópénz. Nem szeretek a pénztől sem függeni. Mindig feltételeztem, hogy nekem abból mérhetetlen sok lesz, ha felnövök, mert zseniális vagyok, és simán összehozom, ha ennek a sok gyökérnek sikerült. Nem lesznek filléres gondjaim, oda megyek és azt csinálok, amit akarok. Nem kell spórolnom egész életemben, mint a többieknek. És ezért hajlandó vagyok spórolni.

Ha nem munkával akarok pénzt keresni, hanem pénzzel, az azért is jó, mert nem lineárisan nő majd a tőkém, hanem exponenciálisan. Pénzzel pénzt keresni pedig kereskedve lehet. Vagy befektetve. De az is kereskedés. Veszel egy rakás számítógépet meg embereket, akik dolgoznak neked, és hozzák a pénzt. Vagy veszel kész cégeket, és eladod drágábban őket. Vagy csak részvényeket. Persze vehetsz almát is, de a részvény kényelmes, mert ott van az interneten.

Játszani is szeretek. Mondjuk azt utálom, ha a játék átveszi az irányítást, és annak ellenére játszom, hogy tudom, nem engedhetem meg magamnak a ráfordított időt. Meg azt is utálom, mikor nem nyerek, és egyre idegesebben újrakezdem, és egyre kevésbé nyerek. Mert már nem gondolkodom, rutinná válik. És ha a rosszat gyakorlom, az válik rutinná. Mint mikor zenélni tanul az ember, és mindig ugyanott rontja el, pedig nem nehezebb, mint a többi rész. Játszottam a Hódító című játékkal, és az is megszokássá vált szórakozás helyett, rengeteg időt felemésztve. Országokkal kell lezúzni másik országokat, földet elvenni, sereget építeni, kereskedni, satöbbi. Ha pénzt tart otthon az ember, éjjel a többiek kirabolják. Ezért tudománytekercseket vesz rajta mindenki, és a piacon tartja a pénzét. A tekercsek ára lassan változik, de lehet árfolyamnyereséget is elérni rajta simán. Elég konzervatív piac, mert ha túl olcsó, mindenki leáll a gyártással, ha meg drága, mindenki magának gyártja. Szóval egy jól meghatározható sávban mozog az ára, és nem túl nehéz vele kereskedni. Tudod, mikor olcsó, mikor drága. Rájöttem, hogy ha ez nekem ilyen jól megy, és ennyire élvezem, ki kell szállni a játékból, és ugyanezt a tőzsdén kell folytatni igazi pénzért.

Először a banki 5% kamat helyett kerestem egy részvényalapot, ami évi 50% körül teljesített a nagy kelet-európai rally idején. Na akkor lett vége, mikor én beszálltam. Gyorsan kivettem, és elhatároztam, hogy majd én kitalálom, milyen papírok kellenek nekem, nem akarom a teljes piacot lekövetni. Ez másfél éve volt, először tőzsdeligán próbálkoztam, de valami pörgősebbre vágytam, hogy hamarabb kiderüljön, ha béna vagyok, és gyorsabban jöjjön a zsé, ha király. Már vittem is a pénzem (nem volt sok, szerencsére) az Equitashoz, hogy a BÉT-en daytradeljek. Pár hónap alatt beláttam, hogy nem megy, és elveszett a tőkém kétharmada. Vagyis a brókereké lett. A hírhedt 5x tőkeáttét, a kapzsi, elbizakodott kezdők réme. Nem nyertem annyit, amennyibe a kötések kerültek. Ahelyett, hogy kiszálltam volna, elhatároztam, tanulni fogok és átköltözöm egy olyan piacra, ahol van jó forgalom, sok papír, olcsó bróker. Amerikába. Olvastam Vakmajom és Veermedve beszámolóit, és egyből tudtam, hogy Azt akarom csinálni és Ott. Okosan, óvatosan, türelmesen. Idővel végtelen pénzt fogok keresni, ez világos. Miért pont ezt ne tudnám megtanulni?

Ezért kereskedni.

2006-08-27

Minek blog?

Összegúgliztam a gépemet, mert nagyon megtetszett, hogy a neten tartsam, amit csak lehet, a különböző vinyók és oprendszerek helyett. Gmail, calendar, notes. Innen már csak egy lépés volt a blogger, hogy az amúgy is nyilvános kereskedési naplómat ne mások oldalain és fórumokra tegyem, mint eddig, hanem saját formába öntsem és gondozgassam. Ráadásul nem jelent többlet munkát, mert eddig is csináltam.

De minek? Miért jó kipofázni a sok hülyeséget, amit elkövetek a piacon, vagy eldicsekedni azzal, ha valami sikerül? Mivel ez munkával jár, érdemes tudni, miért csinálom. Hát azért, hogy tanuljak belőle, amikor kényszerűen átgondolom írás és rajzolás közben. Az csak hab a tortán, ha valaki más is tanul belőle, mert elolvassa és elgondolkodik rajta. Vagy nem tanul belőle, de érdekli a téma, és szeret csámcsogni mások történetén. Vagy gyűlölni akar a nyereményeimért és kárörvendeni a bukásaimon. Hát ezeket itt mind lehet, ingyen és bérmentve. Lehet együttérezni is velem, nekem tök mindegy.