2008-01-30

Eszenpí

Nézzük megint ezt az indexet, ha már múltkor belementünk a butáskodásba! Volt ma már megint kamatdöntés, újabb fél %-ot ejtettek, nagyon segítőkészek igazán. A múltkori 0,75% beindította a korrekciót, aminek amúgy is épp ideje volt már. A mostani 0,5% ugye normál körülmények között marha jó hír lenne a piacnak, a kezdeti lelkesedés után egy fél órával mégis visszaadták az egész emelkedést, sőt. Ez nagyon szép. Forgalom bőven. Tüske a javából.
.
Az ötperces is jól néz ki kívülállóként:
Jelentősége persze számomra elhanyagolható, de arra jó lesz, hogy eltereljem a figyelmet a saját teljesítményemről.

FED up

Utálok veszteni. Sokszor egymás után. Az jut róla eszembe, hogy ez nem lehet igaz. Hogy ennek zéró a valószínűsége. És mégis megtörténik, és elvisz mindent szép lassan, mindig ugyanúgy. Akármibe lépek, az ellenkezője jön be. Már kíváncsiságból is újra meg újra bemegyek, hogy meddig képes ugyanazt folyton megcsinálni velem. Aztán mikor bebizonyosodik, hogy akármeddig, feladom és feldúlva távozok. Aztán lehiggadok, és összegyűjtöm a tanulságokat.
.
(A cím csalóka lehet: a FED döntés előtt már szétbuktam magam, tehát annak semmi köze ehhez. Ha csak annyi nem, hogy előtte nyilván kevesebb a dinamika, több a kamu kitörés, de ezzel meg sem próbálok takarózni.)
.
1) Csak tökéletes setupba szállhatok be. Nagyon sok tökéletes lehetőség van minden nap, elég néhányat megtalálni, és rendesen végigjátszani. Nem szabad olyanba belépni, amitől valamiért viszolygok, mondjuk nem elég szűk (nagy a kockázat, az esélyes nyereség arányában vagy abszolút értékben), nem elég likvid, azaz kevés a kötés, nem releváns az ábrázat, amit kirajzol. Könnyű megrángatni úgy, hogy az ember tönkretegyen egy billentyűzetet a tüske láttán. Aztán ha nem ordít egy gyors és erős momentum esélye az igen közeli jövőben.
.
2) Zárhatok én mechanikus módszerrel vagy abszolút kreatívan is, folyamatosan felmérve a történet dinamikáját, bármelyik lehet jó. Egy nem lehet jó, ha kapkodok, mert fogalmam sincs, mikor és miért akarok zárni. Tehát előre el kell határozni a módszert, akármi is legyen az, és ragaszkodni hozzá.
.
3) Nem örülhetek és nem lehetek szomorú, pláne mérges az eredmények láttán. Az öröm is baj, igen, mert ha hozzászokom, kereskedési kényszert generál. Azért fogok poziba lépni, mert érezni akarom az örömöt, meg akarok nyugodni, hogy nem vagyok béna, látni akarom a növekvő profitot, sőt nagyobbat akarok nyerni, mint eddig bármikor, a kis pénz már nem érdekes. A szomorúság és méreg oda vezethet például, amit ma csináltam, hogy egy olyan papírban, ami egyébként nem fért bele a keresési kritériumaimba sem, és nem is nagyon tetszett a közeli ellenállás miatt, de volt benne valami setup, tehát tettem egy próbát. Megszívtam, erre megjátszottam az ellenkezőjét. Valami csak lesz belőle idővel, muszáj neki. Elégtételt kell vennem, elvette a pénzem:) És igazam lesz idővel, biztos vagyok benne, teljesen világos. Nos, ebbe folyt a mai bukó kétharmada legalább. Mikor feladtam végre, akkor indult be. Persze olyan korrekciókkal, amiket úgyse ültem volna ki, de aztán nagyon nagyon igazam lett. Na és??? Először se kellett volna belemenni, de másodszor meg aztán pláne nem. Azért shortolni, mert nem jött be a long, baromság. Akkor kell shortolni, ha tökéletes short setup van valahol. Ha nincs, keresni kell egyet. Órákig akár. Szorgalmasan. Holnaptól tehát nem érzek, lehet majd csúfolni Robotzsaruanyónak, de legbelül mélységes nyugalmat, boldogságot fogok érezni, sőt még gazdag is leszek, és az érzelmeimet máshol használom majd el. Ezeket a robotok nem tudják, a zsaruk is csak nagy ritkán.

QMAR Sharif








Ezt sütötte ma Szélanyó. Ja nem, ezek hozták a legtöbbet Szélanyó konyhájára, ezekre szeretne emlékezni. Persze lehetett volna sokkal jobban csinálni, nem arról van szó!
.
Szeretek nyerni. Az jut róla eszembe, hogy máskor is nyerni fogok, és csodálatos életem lesz. És ettől csodálatos életem van.
.
Legközelebb a bukás lélektanáról ejtünk néhány szót csak itt, csak Önöknek, a kitöréses játék szerelmeseinek. Vagy legalábbis a kiváncsiaknak, vajon lehet-e ezzel a stílussal nyerni, mert ha igen, az faja, akkor érdemes próbálkozni.
.
Szerintem lehet!

2008-01-22

Martin Luther King Jr's Birthday

Ha jól látom, az elmúlt mondjuk öt év legnagyobb esőnapját úgy élte át az S&P 500, hogy zárva volt a piac. A havi charton ez még nem látszik, 1250-re leestünk ma szépen, zárt piac mellett is nagyobb forgalmat bonyolítva (futures), mint a karácsonyi félnapokon például.
.
Vigyázat! Innentől alaptalan összeesküvés-elmélet jön, fele se igaz!
.
Játsszunk el a gondolattal, hogy tényleg beindul a medve. Mit jelent ez mondjuk a legnépszerűbb index esetében? A 2000 évi hajrában beállított csúcs ellenállásként működött, gyönyörűen, napnál is világosabban. Lassan kúsztunk fel idáig, sok év alatt, és egyre többen szálltak be, még egy kis begyorsulós szakasz is volt idén tavasszal. Nyáron jött egy nagyobb korrekció, aztán meg a hír, hogy semmi gáz, csak meghülyültek a robotok, valójában nem is kellett volna eladni semmit, bocsika. Műszaki hiba volt, elkúrtuk. Visszavette a jónép télire az egészet, sőt. Szegény gazdagok, akik nyáron eladták a jó kis longjaikat a bosszantó hiba miatt! Most valószínűleg az egerük is elfüstölt, akkora shortban úsznak újabb problémák folytán.
.
Az őszi bika sokkal erőtlenebb volt, mint a tavaszi, és ez durva negatív divergencia, akármelyik indikátoron megnézhetjük. Tavasszal a sok éves trendtől elgyorsultunk, ősszel egy nagy korrekciót visszavettünk és megpróbáltunk bikák maradni. Gyorsan ment, ahogy az esés is előtte, de alig mentünk új csúcsra, máris kifulladtunk. Újabb lejtmenet, télen még egy igazán kaki próbálkozás, gyöngyöző homlokkal, és most tessék. 1575-ről vissza 1256-ig. Ha duplacsúcs lesz ebből (havi chart), 750 körül van a nyakvonal, onnan meg kis pihi után továbbeshetünk mondjuk 450-ig, ahol 1994-ben tanyáztunk. Ez nagyon medve lenne, igazi vérfürdő.
.
De a piac az egy olyan, hogy simán jöhet néhány hónap tötymörgés (persze volatilis fajta), aztán vissza északnak, bullish hsz/fülescsésze, új csúcs, csillagos ég. De akkor se hiszem el, hogy a nyári kitárazás véletlenül történt. Persze senki se kötelezhet, hogy higgyek, én bajom, ha híreket, pletykákat olvasok ahelyett, hogy a chartot nézném.
.
Na ezt most közzéteszem, nincs kedvem átolvasni, és végiggondolni, hogy méltó-e hozzám ilyen jövendölős bejegyzés, vagy kukába-e vele. Döntse el ki-ki maga! Miközben ezt írtam, kétszer volt igazam az ötperces indexen, csak úgy mondanám! Kettőből! Fejben már nagyon gazdag lennék!:)

2008-01-11

Három királyok







Ezek ma annyira tetszettek, hogy szinte feledtetik a többin elért veszteségemet. Majd dolgozom rajta, hogy csak ilyenek, és még jobbak, és kicsit-rosszabbak-de-azért-már-majdnem-ilyen-jók legyenek a jövőben.

2008-01-09

Régi-új bölcsességek

Tetteimen elmerengve folyton ugyanoda lyukadok ki. A tanulságok nem változnak nagyon, és ez egyrészt megerősíti a fontosságukat, tehát vidám hír, másrészt szomorú, mert azt jelenti, nem fejlődöm. Vagy túl lassan. A hétfői napon két marha jó pozival nyitottam, akkor azt gondoltam, végre beütött a csúcsprofizmus, állat jó vagyok, így tovább. Visszanézve őket, az derül ki, hogy türelmetlen voltam a zárással, mint általában. Persze ez a türelmetlenség jól jön olyankor, mikor kisebbet bukom az eredetileg tervezettnél, tehát úgy érdemes növelni a türelmemet, hogy közben a belépőim is gyakrabban visznek sikerre. Ez a másik tipikus hibám, a belépőknél még mindig nem vagyok elég finnyás. Pl. egy esésben jön egy nagyobb fehér gyertya, néhány oldalazó, és én már trendfordulóra gyanakszom, megveszem a kitörést. Persze nem lesz semmi, mert az egész "alakzat" mérete eltörpül az eséséhez képest, azaz mondjuk nagyobb timeframen simán beleolvadna, nem komoly.
.
Aztán a technikai hibákon túl még mindig megvannak a pszichés gondok, azaz pénzt akarok csinálni, ezért lépek túl könnyen poziba, aztán elkezdem félteni a pénzt, ezért lépek ki túl hamar. Ha rosszul áll a szénám, növelem a kockázatot, hogy jó napot zárjak. Persze ettől még hamarabb zárok, mert még jobban félek. Ezek az érzések nagyon hasznosak, mert iszonyú sokan érzik őket, és ezért lehet sok pénzt keresni a tőzsdén. De csak akkor, ha én leszokom róluk. Jobban belegondolva azokból az emberekből élek (csak szeretnék), akik szaladnak az ár után, vesznek a durva emelkedésben, adnak a nagy esésben, akármilyen áron. Ilyen emberből keveset ismerek, az a baj.
.
Hogy ne maradjunk a szöveget feldobó színes ábrák nélkül, iderakom azt a tegnapi kettőt, amikor észnél voltam, nyugodt és gazdag. Apropó gazdagság: ha összegezni akarom az elmúlt két hónapot, amióta minden nap-egész nap nyomom, hát nyereséges az vagyok, de össze kell szednem magam, ha ebből akarok élni is. Márpedig élni jó és hasznos!
.