2008-02-29

Pár szép

Mielőtt a mai trutyit megbolygatnám, elkezdtem nézegetni a nap nyerteseit, a top range papírokat, és itt egy gyönyörű. A 6ema -ha ügyesen védekezünk a kis böködésekkel szemben- végig engedte volna tartani. A gond csak az, hogy a lilával jelölt helyeken is simán bementem volna, és a valódi letöréskor már rég halott lettem volna, ahogy az is voltam. Persze tudom, hogy az ideális ilyenkor az, ha a letörés elején még van egy plusz pihenő, mint a sárga nyíl előtt is, de nem vagyok alkatilag képes 5 órán keresztül mozdulatlanul bámulni egy papírt, hogy hátha csinál egy ilyen tappancsot. És persze megint csak a legszebb chartot mutatom, tehát általában 5 óra várakozás után a nagy semmi jön, ez benne van a pakliban. Még iderakok pár szépet, hogy feldobjam velük magamat. Ilyenkor, zárás után már könnyű megtalálni őket... a kamu kitöréses ügyek fel se tűnnek, meg nincs is mit nézni rajtuk, csak hogy milyen sokan vannak esetleg. Ez a becsapás az egészben, de kell a lelkesítés végett:
.














.
Kár, hogy nap közben nem ezeket néztem. És nem abban a pillanatban, mikor érdekesek voltak. Na majd egyszer.

Főleg EMA

Ez túl szép az általánosításhoz, de kiindulásnak pont jó: ilyeneket akarok elhozni, ilyenek a marha jó risk/reward történetek. Épp megjátszhattam volna, mert reggel már felkerült a watchlistemre, csak épp nem watch-tam. Valami pár centes kontra bulit játszottam rajta reggel 2 percesen, aztán elfelejtettem nézegetni.
.
Látszik, hogy két tökéletes belépőt is adott, néhány korábbi kamu, ám kis bukóban zárható után. Van ezen minden, több lépcsős trend, begyorsulás és durva korrekció, amit kár lenne tartani. A felmerülő zárási technikák (trailing stop-pal nem foglalkozom, mert végig számolgatni kéne hozzá, ami elrontaná a napomat, ráadásul rángatáskor ez kb. lehetetlen (kézi módszerrel, ami nekem rendelkezésemre áll)) a gyertyastop, meg valami ema.
.
Gyertyastop lényege, hogy az előző gyertya túloldalán van a stop. Hát ez roppant egyszerű, és csomószor működik (itt is pl) de el kell találni hozzá a megfelelő timeframe-et, ami inkább 5 perc mint 2. És innen jön a hátránya is: 5 percig akármilyen nagyot megyünk, nem fejlődik a stop. Begyorsulós szakasznál a visszarántásban elbukjuk gyakran az egész gyorsulást (itt pont nem, mert lassan fordult viszonylag). A másik baja az, hogy nem sokat jelent egy-egy gyertya csúcsa, simán fölépiszkálnak és megyünk tovább vígan, a trend, sőt a momentum is marad töretlen.
.
A mozgóátlag (pl EMA) egy likvid chartot jobban le tud követni, legalábbis többet számít a rendes áttörése (ilyenkor vált irányt) mint az előző gyertyáé. De ez meg jellemzően messzebb van, tehát nagyobb visszahúzást enged meg. Cserébe nagyobb mozgásokat ki enged ülni. Ha a chart belassul, az EMA is belassul, egyre gyakrabban fölészúrkál az ár, aztán fölé is zárhat, ami lehet csak egy hosszabb pihenő jele, vagy lassú fordulóé. Ez nekem tök jó kiszálló, mert sokat nem adtunk vissza a momentumból, de ha a pihenő végén tovább indulunk, olcsón be tudok újra szállni (ha még látok benne fantáziát). Nagyobb gáz van, ha begyorsul a cucc, mert azt csak távolról követi az átlag, azaz kialakul egy hézag, és hirtelen sokkal nagyobb haszonáldozatot le kell nyelnünk ha megvárjuk az áttörést. Erre megoldás lehet a begyorsulás hiteles felismerése után egy TF-váltás, pl 5min-ről 2min-re. Az áttörést viszont nehéz definiálni. Lehet valami értelmes méretű szúrkapiszka, mondjuk 5-10 cent (kb egy odaillő kis doji magassága). A záróáraknak 2-5min gyertyák esetében nem tudom van-e olyan nagy szerepük, hogy ezzel külön foglalkozzak, ha az ema feletti 5-10 centre lévő kerek szám nem fogja meg az emelkedést, az erősebb jelnek tűnik, mint hogy épp az adott perc végén hol kötötték a cuccost.
.
Ezek mind csak kiinduló sejtések, semmi teszt nincs még, de kellenek feltételezések, hogy belekezdjek egy bizonyítási procedúrába, ugyebár. A gyertyastopp túl primitív, a trailing meg túl komplex, az emázás valami arany középútként lebeg a szemem előtt most. Pár napja még hallani se akartam róla, mert hogy késik, átszúrkálják, begyorsulásnál lemarad.
.
További haszna a mozgóátlagnak, hogy segít eldönteni egy konszolidáció stádiumát. Ha messze vagyunk az MA-tól, akkor nem pihentünk eleget, legalábbis túl nagy kockázat lenne MA-stoppal beszállni. Ha van egy dojim vagy egy teljes beszűkülési folyamatom a MA-ra simulva, az abból való kitörés trend irányba, na az a tökéletes beszálló. A stopom hamar követni kezdi a profitot, és a feszültség is vélhetően elég nagy már egy komoly momentumhoz.
.
Még hatékonyabb lenne az élet, ha mindig az első konszolidáció végén/második trendláb elején lépnék poziba, sokadik pihenőt max pozinövelésre vagy tartásra használnám, mert hát egyre nagyobb a risk/reward, ahogy egyre túladottá/vetté válik a papír. Kiszállni persze nem akarunk, mert az egész rewardot akarjuk titokban, de legalább 80%-át, ha lehet. Köszi!
.
Jut eszembe: a gyertyastopnál is lehetne tf-et váltani begyorsulásban, csak akkor még inkább "szőrös" lesz a chart, azaz illikvid képet ad, hogy a gyertyák gyakran nem teljesítik a momentumban a lower high kritériumot, mert egyszerűen nem releváns egyes gyertyák csúcsa, és így kikerülök a játékból. Persze itt is lehetne 5-10 centtel feljebb rakni a stopot egy kerek számhoz, ahogy az emánál írtam, de akárhogy variálok, az emának likvidebb képe van, mint a gyertyaerdőnek, aminek csak ritkán. De majd meglátjuk idővel.
.
Ja és a 12-30 perces átlagok (6EMA) a legszimpibbek így első körben.

2008-02-28

Testing 1-2-3

Játsszak-e arra, hogy egész jó eséllyel elkapom a kitörés elejét, és hamar nyerőben zárhatom a pozit, mielőtt eldőlne, hogy meddig képes eljutni korrekcióval vagy anélkül, illetve hogy kamu-e a kitörés. Vagy: tartsam a pozimat, amíg csak... meddig? Hogyan kell zárni?
.
Erre a kérdésre megkaphatom a választ, ha elmentem mondjuk 100 akciómat, az már azért csak jelent majd valamit. Rengeteg tanulsággal szolgálhat az eredmény, még az is kijöhet, hogy nem érdemes kitörésben beszállni. Hanem pl. meg kell előlegezni azt, vagy meg kell várni az első pullbacket, vagy eleve kitörés ellen kell játszani, annak a megölésére.
.
Rengeteg munka lesz ez, de muszáj. Eltart majd egy ideig, addig lehet, nem lesznek nagy tanulságok. Akkor viszont akkorák, hogy csak na.
.
Az ámokfutás, meg egyéb nyilvánvaló pszichés gondok ellen addig is fel kell lépni, ezek 100% hogy károsak, nem kell tesztelni őket. Egész jól nyomtam már, erre ma megint lecsapott ez az izé, csúnyábban mint valaha.
.
Kitaláltam nemrég egy szabályt magamnak, és mostantól alkalmazom is keményen: nem fordítok meg pozíciót. Általában van egy feltételezett irányom kitörésileg, és csak ebbe az irányba vagyok hajlandó beszállni. Mégis, ha ez bedöglik, néha olyan lendületesen szabadulok meg tőle, hogy egyből fordítok is, mondván ez lesz az igazi, mert az előbb tévedtem. Pedig ennél azért erősebb alapokon kell feküdnie egy új pozíciónak. Az igazi gond az, ha ilyen megfontolásból 3-4x is fordítok, egyre dühösebben, egyre nagyobb téttel, mint pl. ma este tettem. Semmi okom feltételezni, hogy azért, mert volt egy kamu kitörés, a másik irányba annál jobb jön majd. Sőt. Ezzel a szabállyal az ámokfutás megelőzhető. Remélem.
.
Egy másik újítást is tervezek holnaptól: minden pozi után feljegyzem, hogy hány perces gyertyákon játszottam, és milyen megfontolásból zártam le. Ez majd jól jön a teszthez, és segít tudatosnak maradni két pozi között: az agyelborulásnak befellegzett.

2008-02-16

CGNX

Egy napra megszakítottam bukószériámat, elkezdtem újra szép setupokat találni, és hajlandó voltam kicsiket kockáztatni rajtuk. Ennek örömére a legszebb chartot be is mutatnám, mély sajnálattal, hogy csak ennyit hoztam ki belőle.
.
Az egyperces ábrát véletlenül felülírtam az ötpercessel, úgyhogy nem mutiból készült! Csak az volt ráírva, hogy hát azért nem tartottam trendre a pozit, mert túl sok ocsmány visszarántást láttam mostanában, egész a bázisig, meg még azon is túl. Olyan gyorsan, illikvid módon, hogy a végén a jó kis nyerőt bukóban kellett kidobnom. Na most itt kb 5 cent volt az initial risk, 21 a nyerő, nem akartam visszaadni belőle. Olyan gyorsan lőtt ki, hogy kellemetlen méretű pullbackre lehetett számítani, és valóban legalább a feléig vissza is húzott két perc múlva.
.
Szóval szép dolog a pozitartás amíg a trend meg nem hal, vagy el nem éri a céláramat, de mindaddig elmélet marad, míg ilyen gyakran vérükbe fulladnak a kitörések. Skalpolni lehet ezeket is ügyesen, okosan, és az se tragédia, ha egy trendnek csak az első lábát hozom el. Adott időre számítva momentumban lehet a legnagyobb hozamot csinálni. Talán még a keresgélést is hozzászámítva. Csak az elsők között kell lenni a kitöréskor, és az elsők között a realizáláskor is:)

2008-02-12

BRO, PRU








Ma épp nyugis voltam és kicsit nyereséges is, de azért amint az ábrák mutatják, van még min csiszolni. Az elsőn az látható, hogy milyen komolytalanul képesek kitörögetni papírok, és hogyan megyek bele 10x ugyanabba a trutymóba. Nem túl okos, ugye.
.
A második nagyon szépen indult, aztán nem hagytam érvényesülni, úgy zártam, mint ha ez is csak egy véletlenül elkapott hangulat lenne, azaz gyorsan learatni, amit lehet. Persze kitörés közben nem szoktam tudni, hogy komoly trend lesz-e belőle, vagy csak egy tüske, de előbbiekre kéne törekednem, azaz minél jobb célárú belépőket találni, és minél több esélyt adni, hogy el is érjék, mindamellett a gyakori tüskék esetén se haljak éhen. Ha holnapig el nem felejtem, az adott setupot megelőző momentumokhoz optimalizált ema-s zárást például kipróbálom szívesen.

2008-02-09

Az élet értelme

Végre rájöttem a kádban, mikor egy pókot megmentettem, majd bemászott a papucsomba. Szóltam neki, hogy ne tegye. 10 perc múlva kiráztam a papucsomat, hátha mégse fogadott szót, és erre elkezdett szenvedni a földön. Nem tudom hogyan történhetett a baleset, talán alatta volt és emelés közben megnyomtam picit. De most elég szar állapotban van. Nincs sok esélye. De mire?
.
Meggyógyulni? Ez mit jelent? Hogy olyan szintre összehozza újra a végtagjait, hogy élelmet tudjon szerezni magának. Ez a legtöbb állat esetében néhány órát jelent, ezért a legtöbb sérült állat el is pusztul hamarosan. Tehát szegény pók nem valószínű, hogy sokáig fog élni még. De van aki lottót vesz, úgyhogy én meg életben hagytam, hátha van 1 ezreléknyi esélye, hogy felépül. Miért nincs ezrelékjel a billentyűzeteken?
.
Ha nem épül fel valaki, legyen az ember vagy állat, még mindig lehet értelme az életének. Az életnek akkor van értelme, ha nem jó üzlet elcserélni azt a halálra. És most úgy gondolom, hogy ha egy pillanatra is fel tudja függeszteni az agy a szenvedést, akkor már megéri végigcsinálni. Egy hosszabb pillanatra. Tehát az élet értelme az esély, hogy jól érezd magad két szenvedés között egy picit. Persze a cél az arányok eltolása a jó irányába.
.
Persze az életnek valójában nincs értelme. Jelenlegi ismereteink szerint csak az embernek van értelme, az élet az egy állapot, mitől lenne értelme. Az életnek célja sincs, az embernek vannak céljai. Na de ezt mindenki tudja, csak nem akarja elhinni esetleg.
.
A lényeg, hogy most él a pók a fürdőszoba közepén, lehet hogy csak percei vannak hátra, de úgy döntöttem, hogy maradhat. Hátha lesz még egy jó perce. Mondjuk visszaemlékszik egy muslicára, amit elkapott fénykorában.

2008-02-06

Diary of a Madman

Most van jó technikám, és ha megfelelően koncentrálok, sikerül is nyernem vele, úgy tűnik. Azonban könnyen kiesek ebből a csodaállapotból, például ha hibázok egyet, vagy valami váratlan dolog miatt nagyot bukok. Vagy sok kicsit. Elkezdem akarni a visszanyerését annak, amit elbuktam, mi sem természetesebb ugye. Annyira akarom, hogy egy picit többet kockáztatok a tervezettnél, hátha bejön. Vagy nagyon többet, mert akkor hú nagyon sokat nyerek majd. Ez az a pillanat, amikor kijelenthetjük, hogy a tréder meg van őrülve, bepöccent, tehát hajlandó elbukni mindent, amennyit csak emberileg lehetséges. Out of control. És a control-ból out lenni azt jelenti, hogy azt visszanyerni is marha nehéz, hiszen pont a control az, amivel irányítani tudom magam. Világos, szép mondat.
.
Mégis ki kell találni valamit ez ellen. Rengeteg minden igyekszik az embert kizökkenteni a koncentrációjából, most például csörög a telefonom. Most meg a másik. De én írni akarok, tehát nem veszem fel, megvárom míg elmúlik. Kereskedés közben érnek csalódások és örömök is, ezeken előbb túl kell tennem magam, és csak utána vagyok képes a következő pozira koncentrálni. Minden tréd független egymástól. A múlt nem számít, csak a következő lépés. Tilos bosszút állnom egy papíron, amiért behalt az irány, amerre játszottam. Tilos beszállni valamibe, amit nem készítettem elő a szokásos módon. Inkább hagyjak benne egy teljes napi nyereséget, mint hogy meggondolatlanul belemenjek.
.
1) Tökéletes setup keresése
2) Tökéletes risk management
3) Tökéletes entry
4) Tökéletes exit
.
Egyik se létezik, de tudom hogyan kell rájuk törekedni. Csak erre a négy dologra kell koncentrálni, minden más időpocsékolás, pénzkidobás, kaszinó, luxus, öngyilkosság. Ezekből valamelyik.
.
Fentieket addig fogom újra meg újra elmagyarázni magamnak, amíg egyszer is meg bírok őrülni. Lehet hogy csak 77 nap múlva sikerül normálisan viselkednem, de akkor is megéri. Annyit még kibírok éhhalál nélkül.

2008-02-02

Yahoo!

A piac csak nem esett le, hát hiába járatom itt a szám, úgy látszik. A szerdai tüske meg lett éve. De majd jól kiszúrja a bendőt, és szakad le az egész miskulancia Mexikóig répástul meg kukoricástul.
.
Ma roppant jó napom volt, de most nem azért, mert hülye voltam, és ekström kockázatot vállaltam dühös kétségbeesésben, hanem jól játszottam tényleg. El ne felejtsem hétfőig a helyes hozzáállást. A második legjobb napom november óta. Így kell csinálni mindig. Nincs több megbotlás. RoboMum.
.
Példákat most nem, mert álmos, szomjas.