2008-06-28

ATSI

Már csak 4-et kell kiülni. Ez a mai ATSI kistopp ismét elég misztikusra sikerült, újabb példa arra, hogy kis forgalmú (csúfoljuk csak illikvidnek) papírokon, ahol nincsenek ajánlatok, csak a leghülyébbek adnak stop market megbízást. A hülyék meg megérdemlik, majd tanulnak belőle vagy kihalnak, mint a kardfogú tigris, vagy még inkább a banán. A banán mégis hülyébb, mint a kardfogú tigris, és most ki akar épp halni állítólag a cápákkal együtt, persze azokkal nem szoros összefüggésben. Banális példák ezek, de jól mutatják a probléma súlyát.
.
Közben, hogy ne unatkozzak olyan nagyon, és ne feledjem el, hogy a piac nem napi két számból áll, hanem egy óriási hömpölygő forgatag, szóval figyelgetem újra a kis semi-tick chartjaimat piacindexekkel, olajjal, arannyal, fő devizákkal. Legtöbbhöz hozzá nem nyúlhatok ekkora tőkével, de ott van például a Dow, ami belefér a rizikófaktoromba, ráadásul eléggé fel van piszkálva most az olajmajré meg a medvecsordák brummogása miatt. Még ráabb dásul pedig a finom felbontása miatt (11500 pont és egyesével ugrik) alacsony amplitúdón rezeg a nagy volatilitása mellett, tehát ideális rövidtávú kereskedéshez. Nem olyan népszerű, mint az ES, NQ vagy ER2, de likvidebb, mint egy kefír. NQ is hasonlóan kis kockázatú anyag, de picit rosszabb a felbontása.
.
Megpróbálom szemléltetni, miért szeretem ezeket bámulni (a mai olajból láthatunk részleteket):

Ilyen közelről nézve milyen távol állnak a véletlenszerű mozgástól! Vannak trendek, igazán pontosnak mondható trendvonalak (bár ez nem igazi tick-chart, hanem 1sec-mikor-épp-van-kötés-chart), momentumok, high-ok, low-k. Baromi gyorsan történik az egész, lenyűgöző, na. Persze időről időre visszatérek ide, végtelen potenciált látok a dologban, aztán megégetem magam és megint mást keresek. Ciklikusan változik az aktuális kedvenc játékszerem. Majd örök hűséget fogadok valamelyiknek, mikor már fáradt vagyok az ugráláshoz. Letelepszünk valami tengerparti városkában, napozunk, úszunk, finom borokat iszogatunk, gyerekeket nemzünk, összeveszünk, megcsaljuk egymást, pokollá tesszük egymás életét, szétpereljük egymás alól a vityillót és a gyerekeket, elválunk, új életet kezdünk, beleszeretünk valami egész másba, szelíd, friss, élettel teli teremtésbe, örök hűséget fogadunk egymásnak, letelepszünk valami tengerparti városkában...

2008-06-26

GRO, CRAI, CFW, BBND

GRO daily/30min
CRAI daily/30min
CFW daily/30min
BBND daily/30min
.

GRO earnings meglepett, most vagy nem (jól) írták ki előre, vagy elnéztem. Azt se tudom, eladtam volna-e tegnap, ha tudom, hogy ma jelentés. Ugyanennyi erővel teljesülhetett volna a céláram is, és akkor meg hogy örülnék.
.
Még 5 pozim maradt ebből a szériából, aztán végre elmondhatom a véleményem az egészről.

2008-06-25

SWIM, PCCC







2008-06-20

IVN, FRPT

Hullik a férgese, dübörög a medve.
.






HOLX, HTE

Az összes H-val kezdődő pozim elsült ma, és hát még mindig nem a céláron.
.






2008-06-19

FMD, MTZ, ACXM, REXI

Elég piros nap volt, 4 pozimat is elvitte az ár. Megmutatom. ACXM-hez csak napost rajzoltam, mert 30percesen értelmetlen kriksz-kraksz. És Kris Kross will make you jump, jump. Mindenki tudja, még a Zenebutikban is lement szerintem.
.














FMD daily/30min........................MTZ daily/30min.......................ACXM daily
.







És a legidétlenebb: REXI daily/30min

2008-06-16

NEU, TRX

NEU a következő hősi halottam. Marha jó naposon, marha jó 30-ason, csuda támasz tört le, beszálltam, de túl szűken stoppoltam, elvártam tőle, hogy most aztán tényleg essen. Lehet hogy így jártam végül jobban, az majd holnap kiderül, de az igazi ellenállás alatt fordult, a kerek $76-ot nem érte el a tüske. Persze ha átviszi 10 centtel, és utána fordul le, akkor is azt mondjuk, hogy hát az ellenállás működött, pedig a stopot kivágta. Ez az egyik bajom a stop intézményével. A történet továbbra is izgalmas, watchlisten marad, jó lehet egy következő letörésre.
.
TRX jó példa a stop másik árnyoldalára. Illikvid papírokon nincs értelme használni, mert egy nagyobb kakaóscsiga árából simán lenyúlnak a stopok szintjére, csak hogy olcsón hozzájussanak a szajréhoz. Akár lehetett a speckó is merő gonoszságból, amit a tréderek nagy része szeret feltételezni, de elég egy szerencsétlen nyitási aukció, ami szintén a hárombetűs részvények átka. Egy közepes méretű ajánlattal bárhová lehet pozicionálni egy ilyen kis papír nyitóárát. A NYSE nem erre való, át kéne szoknom a Nasdaq-ra. Ott is van sokkterápia a nyitásnál, de őszintébben na. Milyen bika nap volt ez a TRX-en, mennyire kár ezért, teringettét.
.
Akármennyire is utálom a stopot, azért annál csak egy rosszabb van, ha valami elmegy bukóba, és fék nélkül nézi az ember, hogy nahát most már elég, koma.

2008-06-14

STXS

Ilyet találtam, jó, mi? Nem gondolom, hogy $5-os papírokat kéne shortolnom, de az sem egyértelmű, hogy lefele van benne több fantázia. A lényeg, hogy milyen jól simul a trendvonalakra, tyű. Ritka látvány ez a mai világban, kizsigerel minket a Világbank!

2008-06-13

ESI

Egy nem tervezett daytrade. A setup továbbra is áll, egyelőre csak a mai kitörési próbálkozás fulladt kudarcba. A stop kivágott, de watchlisten marad a cucc. Eleinte főleg ezek a gyors kistoppolódások lesznek dokumentálva, mert ami nem üti el a stoppot, abban bennmaradok sokáig. Ettől úgy tűnhet, az élet csupa szívás, de közben meg nem is!
.
A watchlist elkészítése után még egy csomó alarmot be kellett állítanom, különben lemaradok mindenről, és bámulok, mint a társas prérikutya, más néven feketefarkú prérikutya (Cynomys ludovicianus). Azután ha szól egy alarm, rendesen meg kell vizsgálnom a konkrét történetet beszállás előtt. Minden pozin ugyanakkora összeget kockáztatok. Egy közeli mélyponthoz (magashoz) állítom a stopot, ahol némi támaszt (ellenállást) érzek. Ebből ki lehet számítani a poziméretet, és mehet a buli. Beállítom a stopot és a célárat, aztán magára hagyom, és "csak várni kell a hatást... ami titokban már eljött, de hogy lásd, még sok mást kell csinálnod a végig, ami aszerint lesz nehéz, hogy a poharadban mi volt, és nem attól, amit remélsz. Hogy az élet -és itt mindegy, milyen semmit mondok-, vagy a halál -és itt is-, jöhetnek a pontok..."

2008-06-12

AERG

Lement egy adag Zrínyi-teszt, de még folytatnom kell, mert túl nagy a szórás. A végén sokkal jobb pozikat vettem fel, mint az elején, és meg kell tudnom, nem véletlen-e. Az átlag nyerő, a kezdeti bénázások ellenére. Kell még adat bizalomgerjesztésnek, ez a lényeg.
.
Közben készítettem watchlistet beszűkülésekkel vagy érdekes szinteken harcoló papírokkal, és ezeket figyelgetem játszásiból. A lényeg, hogy naposon-hetesen izgalmas legyen, és várható legyen rajta valami jóféle kitörés, amibe egy megfelelő helyen, fenséges risk/rewarddal be tudok szállni. Több kis pozit tartok, amíg ki nem stoppolnak, vagy el nem érik a céláraimat, vagy valami egyéb fordulat be nem következik az életükben. Kellemes, diszkrét játék ez, van időm kitalálni a következő lépést, kifigyelni a következő beszállót. Kihasználom, hogy tényleg lehet akár egyesével is adni-venni a papírokat, nem csak size-onként. A specialistánál igen, de már rég lehet mindent Nasdaq-on és Arcán is kapni, szabad a vásár. A kis forgalmú papírok is szóba jönnek napon túl, sőt általában ilyeneken fejlődnek a legjobb dolgok.
.
Na de most már tényleg AERG. A trendforduló-gyanús kitörés (forgalmas második láb) korrekciójában kerestem belépőt. Erős volt a visszaesés, de némi konszolidáció után elindult felfelé, úgyhogy vettem. Aztán lefelé is elindult, stop. Korai volt a beszállás, nincs vége egy ekkora korrekciónak ilyen könnyedén.
.
Ennyi fért mai adásunkba, köszönjük figyelmüket, a viszontlátásra!

2008-06-06

Ismét elmaradt a világvége, kistoppolódtam a jó kis elméleti shortból. Abból élek, hogy nem játszom meg az ötleteimet.

2008-06-04

Duplacsúcs

Megint idehallucinálok egy trendfordulót EWZ-n, jó? Az a múltkori besült letörés után felfele kitörés besült. Forgalmas tüske az előző csúcsra. Ma letört a duplacsúcs nyakvonala is, majd egy visszateszttel is megégtek a bikák. Ezzel szerintem eléggé teljesnek mondható az alakzat, szűken be lehetett volna szállni, legalábbis a célhoz képest. Mindig ahhoz képest számít. A világ különféle tájain egyébként lefele konyulnak az indexek, nem lepődnék meg, ha újabb medvekör kezdődne végre. Mondjuk Zrínyinek nem használna, a még meglévő tesztpozik majd mindegyike long. Shortra nehezen találok belépőt, ez régi problémám. De longból is meg lehet élni, mindig lesz valami kis szerencsétlen papírcsorda, ami lubickolni fog a piacon, akármilyen a hangulat. Csak nem a daytrader szemmel likvidnek számítók között kell keresgélni. Félórás gyertyán több ezer likvid papír található. Ezzel nem bírok betelni.

2008-06-03

NCS, XIDE, ER2

NCS sima versenybaleset, reggel nagy gap up, bázisépítés, beszűkülés, kitörés forgalommal, beszállás, kistoppolódás. Ismét megfigyelhető, hogy a túl evidens beszállóknál behalás esetén a fordítás is érdekes lehet (akárcsak a napokban az EWZ-pozimnál), mert körbe van aknázva stoppokkal az ilyen mindkét irányba. Nagy gap upnál és erősen túlfűtött trendeknél a szembe játék is indokolt lehet, mert nincs sűrűn támasz, ami megfoghatná a korrekciót.


.
XIDE hosszabb távra indult, jó kis momentumban van naposon, sok éves csúcs, de főleg tegnap egy bullish tr. szerű bázis, amiről ma reggel felfele tudott indulni. Nem túl szűken stoppoltam, mert nem volt szűk intraday indulósetupom, viszont sikerült így is kistoppolódnom, a napi mélypont alatt. Már "délelőtt" gyengén viselkedett a papír, az új csúcsról korrekció, aztán szenvedés a tegnapi bázis környékén, letörésre készült. Nem toltam a stoppon, kellett volna. Csak hát szeretem az új csúcsnál állítani a stopot, nem pedig a korrekció közepén kitalálni, hol lehet annak az alja.
.
Na ezek után találtam egy még sokkal szebb oldalazó sávot, sőt bullish triánglét a Russell-en, ami ugye drága dolog, de legalább szabad rajta daytradelni ágrólszakadtaknak is, mert nem részvény, hanem határidő. Nohát egyszer élünk, kitörésbe beszálltam, stop helyével hezitáltam kicsit, mert a bullish háromszög alja az ferde ugye, és itt minden tick drága. De azért elég szűken dobtam ki, mikor végre letört. Ekkorra már leginkább egy emelkedő ék lett a dologból, amiből a letörés már shortosabb fílinggel jár, mint egy sima bullish hsz-ből. Például mert már volt esélye kitörni felfelé, de nem bírt élni vele. Ettől lett ék. Fordítottam hát, egyszer élünk (már megint) és shortoljuk amit shortolni kell. Persze itt az a gáz, hogy meddig tartsunk egy ékből lelógó izét. Hiszen minél később korrigál, annál magasabb lesz az ék két trendvonala, tehát tágul az initial risk, ha nem rögzítjük valami máshoz. Én az addigi ereszkedés lejtős trendvonalához rögzítettem, jó szorosan, mondván, hogy ha most feltámad, akkor az előző kitörés kis visszatesztje volt ez, és kár volt fordítani. Így esett, hogy megint fordítottam. Aztán mikor mégis letört, akkor megint. Tehát négyszer szálltam be ebbe a szutyokba, mire elkezdett igazam lenni. Na akkor viszont meg az első esés végén jól lezártam a dolgot, és örültem, hogy felére redukálhattam a veszteségeimet. A történet legszebb része ezután jött, de addigra elegem lett, és feladtam a daytradelést egy időre. Rá se néztem, mikor ezt a borzasztó szép fülesmackót ezzel az irgalmatlan, csont nélküli zuhanással összehozta. Nagy királyság lett volna, hetedhét országra szóló lakodalmat csaptam volna, hogy végre egyszer nem nyúltam mellé. De pedig mégis.
.
Most van 40 órám elgondolkozni ezen az egészen, mielőtt újra poziba léphetnék. Azért nem fogok daytradelni, mert úgysincs rá időm nyitás környékén, mikor értelme is lenne, és ha hetente 1 óráig van poziban a pízem, az biztos nem hoz annyit, mint ha mondjuk 20. Még a dupla tőkeáttéttel se, amit amúgy is ritkán használok ki (risk management ritkán engedi). Az már hagyján, hogy kedvem sincs hozzá, ez elmúlik holnapra.
.
Amit viszont csinálni fogok, az a swing. Azt nem kell figyelni végig. Van időm a kedvenc setupomat megkeresni, célárakkal szórakozni már belépés előtt, gondosan variálni a stopokat. Mondjuk 30min chartokon több napos bázisokból kitörést menedzselni éjszakánként lefekvés előtt, az való nekem. Na majd ha abban vérprofi vagyok, és már annyi pénzem van, hogy szórakozásból eltrédelhetem nap közben, akkor megyek bele ilyen villámtréfákba. No meg kíváncsian várom a folyamatban lévő Zrínyi-teszt végeredményét. Még egy hét legalább, addig gőzöm sincs, nyerő-e.