2009-10-30

Megint van itt valami

Koncepció: napi timeframe-en keresek setupokat, amik aztán heti és 30min bontásban is tetszenek eléggé ahhoz, hogy figyeljem őket kitörésügyileg. Szokás szerint beszűkülésekre keresek rá, de nagyobb hitelt adok a trendfordítós alakzatoknak, mint a régóta tartó trendek sokadik folytatásának. Nagyobb potenciált látok az előbbiekben, azért, mert csak.
.
Megfelelő kitörésben beszállok, és hagyományos lokális magas-mély elven stoppolok. Ha valami nagyon furcsa, veszélyt sejtek, vagy "jó" irányba egy begyorsult kimerülési momentumot (sajnos eddig ilyen nem volt) akkor is kiszállok. 30perces timeframe-en játszom, tehát nem a naposon, amin a setupokat találtam. Ennek oka, hogy nem a negyed évig tartó trendeket akarom "elhozni", hanem a setupomból való kitörés momentumát, ha lesz olyan egyáltalán, ha meg nem, akkor minél kisebbet akarok bukni. Alacsony risk, magas reward, mindig ezt mondom. Ja, és lehetőleg hamar jöjjön a zsé, hogy újra megforgathassam, és ne korrekciókban üldögéljek vele.
.
Vannak lezárt pozícióim, amiken már el lehet csámcsogni, mert már kiderült, mit lehetett volna kihozni belőlük. Ez úgy szokott hamar kiderülni, hogy a piac megfordul, és egyértelművé válik, hogy semmit. Azaz most jellemzően a kistoppolt kategória győzteseit láthatjuk, akikre nagyon rácáfolt a piac.
.
Gyengébb idegzetű nézőim kedvéért kijelentem, hogy alacsony kezdeti kockázattal játszom, vannak ennél sokkal jobb pozícióim, és nem használtam élő állatokat a kísérleteimhez.
.

FBC. Na itt például nem vártam meg a stopot, egy csúnya napon önkezűleg vetettem véget szánalmas kis életének.
.

WXCO. Tök ugyanaz a szituáció.
.

CKSW. Ez más. Ez nagyon jól indult, de belefutottam a jelentésbe, és kistoppolt. Különös kegyetlenséggel. Egyelőre mégse szűröm le azt tanulságként, hogy hát persze, jelentéskor nem szabad poziban lenni. A jelentések az ilyenkor jellemző rés miatt veszélyesek, mert a résben nem tudunk kereskedni, azaz a kezdeti kockázatunk jelentősen megnőhet. Persze a nyereségünk is ugyanígy, és ha elég kis kockázattal játszunk, valamint elég szivárgó információ van a könyvelésnél mondjuk, akkor ezzel direkt jól járhatunk hosszú távon. A beszűkülések gyakrabban elő fognak fordulni jelentős hír előtt, és ha már a hír előtt kitörés történik, az gyakran nem ok nélküli. Na itt azért a CKSW-vel valakik nagyot tévedtek, höhö, például én is.
.

RBA. Itt beindult az esés, amire játszottam, csak néhány nappal később. Előtte még kicsapott mindkét irányba úgy, hogy még tágabb stoppal se tudtam volna kivárni a beteljesülést.
.

HAWK. Szépen ment a harmadik napig, szolgáltatott nekem egy új stop lehetőséget, éltem vele, majd percek alatt le is csapott rá. Így csak picit buktam vele, ami az elsorvadó utóéletét elnézve egész megnyugtató eredmény.
.

CHINA. Két nappal a kistoppolás előtt már elég reménytelen volt az állapota, mégse dobtam el, gondoltam, azon a pár centen már ne múljon. Hátha felpattan még, és akkor de jó lesz!
.
Na ennyit gondoltam mára, végülis semmi tanulság nincs, messze van még az az idő, csak muszáj dokumentálnom ezeket, mielőtt kifutnak a naptárból.
.
Jó hétvégét, gyerekek, játsszatok jobban Szélanyónál, ha tudtok! Ne rántsátok fel a piacot a következő néhány napban, mert a még meglévő shortjaimmal épp nyerőre állok összesítésben, és azt nem akarhatjátok, hogy szomorkás legyen a hangulatom!