Tegnapi kedvenc pozim volt, de utólag visszanézve eléggé elbizonytalanító a látvány. Mekkorákat akaszthatnék vajon, ha az eredeti stopot elhelyezném, és zárásig tartanám, vagy új csúcsokra menéskor az új mélyhez tologatnám?.
Közben lehet más belépőket keresni, szóval ettől még nem veszítenék időt. Csak azt veszíteném, hogy több bukóm lenne arányaiban, de a bukó/nyerő méretének aránya talán drasztikusan növekedne. Mert az iszonyat ritka, hogy valami több usd-t menjen komoly visszahúzás nélkül, de trendelve azért előfordulgat ilyesmi.
.
A gond csak az, hogy ha az elején elkapok egy bukószériát, akkor aznapra végem. Ezt azzal lehetne ellensúlyozni, hogy továbbra is csak az extrém beszűkülésekre hajtanék minimális size-zal. És ha néha nincs is szerencsém, máskor busásan visszajöhet ennek az ára.
.
Csomó minden, amit itt írok értelmezhetetlen anélkül, hogy a money management alapszabályokat ismertetném, tehát milyen feltételekkel játszhatok egyáltalán, mikor mennyit bukhatok. Márpedig erről nem áll szándékomban nyilatkozni:) szóval maradjunk annyiban, hogy amíg nem bizonyítok, addig keveset. Így pedig nehéz is bizonyítani, de sikerülni fog.
.
Most ez persze egy felvetés, ami arra jó, hogy a pozijaimat ilyen szemmel is vissza kéne néznem, de a mostani, eddig jónak tűnő rendszert azért csinálgassam szépen tovább.
7 megjegyzés:
A sárga nyíl jobb volt!
De 2:20 (time) körül miért nem léptél vissza ? 1 nap 2x tilos ugyanazt ? Állítólag a 2. még nagyobb élvezetet okozhat, akár, esetleg, netán :)
Ha rosszul viseled a bukószériát keress olyan rendszert, amiben 3-ból csak egy bukó, de ennek általában ára van. Vagy nagy drawdownt kell elviselni vagy meg kell elégedni kisebb, mondjuk 1,2-1,5-ös átlagos Profit/Loss aránnyal. Pl megveszed az első ema 60 visszatesztet és csak ema 120-nál stopolsz. Persze ema 120-nak emelkedőben kell lennie. Morgan-on degeszre kerested volna Magad :)
A szokványos az sma50 vétel és sma200 stop, egy bull trendben gyakorlatilag a buy&hold stratégiának felel meg, de néha elég nagy DD-vel jár. Ez ugyanúgy müxik 1 perces, mint napos charton feltéve, hogy likvid az árucikk.
No de az anyós hogy kerül a főcímbe ? :)
Halihó!
1) Sokkal prózaibb oka van, hogy nem szálltam újra be: nem vettem észre a másik (többi) beszállót, mert épp máson játszottam, vagy másra vadásztam. Az időm jelentős részét teszi ki, hogy egy-egy kitörésre váró setupot figyelek, és az esetek nagy részében az idő meg is hozza gyümölcsét, és be is szállok. Vagy elmúlik a setup, és örülök, hogy nem szálltam be. De lényeg, hogy ha sok papírt nézek (márpedig...) akkor sokmindenrő le is maradok egy bizonyos papíron. Ez nem gond önmagában.
2) Rövid bukószériát minimális pozinkénti drawdown-nal kell kombinálnom, ebben a játékban sajnos a level 1 tűnik a legnehezebbnek. Ha ezen sikeresen túlteszem magam, jöhet az értelmes játék értelmes kockázatvállalással:)
3) Anyóst konkrétan észre se vettem, hogy ő is becsempszte magát a főcímbe. Milyen alattomos!
Szélanyó!
Március trédelés szempontjából hogy sikerült?
Fránya influenza miatt jó sokat kihagytam, de az eredmény olyan kb semmi. Kicsit pozitív.
Megjegyzés küldése