2007-10-23

Mázlisa

Most megérdemeltem volna egy jó kis bukót! Bekockáztattam megint akkorát, mint nem akartam. Annyi közöm se volt a megfontolt kereskedéshez, mint Maléter Pálnak a Magyar Gárdához. Bekapcsoltam a TWS-t, hogy keressek valami izgit, és ráklattyintottam az AMGN-re, neve ismerős, biosz szektor, és valamiért izgi. Igen, épp forgalmas kitörés zajlik! Várjunk egy kis pihenőt, és utána szálljunk be szűken - szólt az ismerős hang. Így is tettem, aztán hamar bedöglött a dolog, és bár a forgalom nem csökkent, elkezdték adni, vissza a sávba. Én meg megtartottam olyan alapon, hogy ez nem volt véletlen, itt valami lesz, magyarul: akkor is nekem van igazam, ha mind beledöglünk. Aszontam, ha a sávból is letörik, akkor kiszállok, és majd anyázok egy jót. Az irány továbbra is bullish, mindaddig. Tehát már muszáj tartanom. Olvasgassak újságot, mi történhetett. Holnap este jelentés, ez nem gond, messze van. Pletykarovat: 10 perc múlva kihirdetik egy perük végeredményét. Másik pletyka: az xy magazin szerint 80%, hogy nyernek. Na mondok, annyit még tudok várni, a 80% az barátok között 100, úgyhogy most már ülök nyugodtan. Csak fél órával később derült ki, hogy hát tényleg nyertek. Centre pontosan annyit emelkedett, mint amennyire a pletyka-csávó várta, de ez csak egy érdekes adat. Innentől végig nyerőben voltam és mivel fundamentálisan erős alapokon feküdt a tréd (már) nyugodtan ültem rajta, vártam, hogy estére még tovább emelkedjen. Este felé aztán kiráztak a pozimból, ahogy azt kell. Előtte persze többször is el akartam adni, hogy hát mennyire tüskés, jaj nem tud tovább emelkedni. Átlagosan annyiért szálltam volna úgy ki, mint így. Úgyhogy jól jártam. Akármilyen béna voltam.
.
Alapvetően az volt a baj, hogy kinéztem egy 2 percre szóló setupot, aztán több óráig meg akartam tartani a sokat emlegetett dt-limit miatt. Gyakori hiba, kiváncsi vagyok, korlátlan dt lehetőség mellett kiszálltam volna-e 2 perccel később:) Mert ugye dönteni kell, hogy van-e trend, vagy csak kis fellángolás. És nagyon nem egyértelmű, hogy trendre kell játszani.
.
A jó hír, hogy NEXM-től mély undorral megváltam ugyanazon az áron, ahol megvettem fél éve. Csak egy mozdulat volt, féltem, hogy megbánom, de onnan lehet tudni, hogy nem bántam meg, hogy eszembe se jutna megint megvenni. Boldog vagyok. Szabad vagyok. Amúgy régóta tervezem, hogy elsütöm valahogy azt a poént, hogy exem a NEXM, de inkább nem sütöm el, mert elég szar.

2 megjegyzés:

Névtelen írta...

Szerintem süsd el, vevő vagyok a hülye szóvicceidre :) aki meg nem, az ne olvassa :)

Szélanyó írta...

Sajnos már nem süthetem el, tyúkok ülnek rajta!